88. A köznyelv hangrendszerében már nincs meg az a régi hang, amelyet ly-nal jelöltünk, az írás azonban megtartotta az ly [ellipszilon] betűt, ezért számos szóban hagyományosan ly a [j] hang jele.

Az ly írására pontos szabályok nincsenek, mert azok a szavak, amelyek ly-nal írandók, sokfélék. Kétség esetén szótárban kell megnézni, mely szavakban írunk ly-t, melyekben j-t. Bizonyos fogódzóink ugyanakkor vannak:

a) Szó kezdetén csak a lyuk szóban és toldalékos alakjaiban írunk ly-t: lyuk, lyukban, lyukból, lyukak, lyuggat, lyukad, lyukaszt, lyukas stb.

b) Ha a [j] hang a szó végén fordul elő, a jelölésmód tekintetében különbség mutatkozik az egy szótagú és a több szótagú szavak között.

Az egy szótagú szavak közül például a következők írandók ly-nal: boly, foly(ik), hely (főnév), mély, moly, súly, süly; gally.

A névmásokban ly-nal jelöljük a [j] hangot, például: ily, ilyen, mely, amely, amelyik, mily, milyen, oly, olyan.

A több szótagú szavak legnagyobb részében ly-nal jelöljük a szó végén ejtett [j]-t, például: akadály, bagoly, csekély, fogoly, harkály, kevély, kristály, mosoly, osztály, ragály, tartály; Gergely, Ipoly, Mihály. Kivétel például: lakáj, muszáj, papagáj. A szó végén j-vel írandó szavak között többségben vannak az aj, ej végűek, például: csevej, dörej, duhaj, karaj (és karéj), óhaj, olaj, robaj, sóhaj, talaj, tolvaj, zörej, zsivaj. Kivétel például: karvaly, pehely, tavaly, zsindely.

c) Jellegzetes szócsoportot alkotnak a lya, lye végű szavak, például: boglya, csigolya, gereblye, gólya, hülye, ibolya, korcsolya, nyavalya, pocsolya, pólya, skatulya, zsöllye. Kivétel például: bója (vízi jelzőeszköz), cserje, héja (madár), perje (fű).