7. A magyar mássalhangzókat – a kis j kivételével – mellékjel nélküli betűvel jelöljük.

a) A mássalhangzókat jelölő betűk közül tizenhét egyjegyű: b, c, d, f, g, h, j, k, l, m, n, p, r, s, t, v, z: pálma, fejtegetés, kér stb. Nyolc betű kétjegyű: cs, dz, gy, ly, ny, sz, ty, zs: batyu, csökönyös stb.; egy pedig háromjegyű: dzs: lándzsa stb.

b) A mássalhangzók hosszúságát betűkettőzéssel jelöljük. Az egyjegyűeket kétszer írjuk le: bb, cc, dd, ff, gg, hh, jj, kk, ll, mm, nn, pp, rr, ss, tt, vv, zz: add, aggot, kellett stb. A többjegyűeket csak az összetett szavak tagjainak határán kettőzzük teljesen, például: jegygyűrű, fénynyaláb, díszszemle; egyéb helyzetekben egyszerűsítve kettőzzük őket, vagyis csak első jegyüket írjuk kétszer: ccs, ddz, ddzs, ggy, lly, nny, ssz, tty, zzs, például: loccsan, eddzük, asszonnyal [vö. 92.]. De elválasztáskor, például: locs-csan, edz-dzük, asz-szony-nyal [vö. 226. f), 227.].